A hátrányokkal küzdő gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programokra, a személyiség érését, a gyermek szocializációját segítő csoportos foglalkozásokra, terápiákra, közösségépítő rendezvényekre, az iskolarendszeren kívüli felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra, valamint a szülői kompetenciák erősítésére jelent meg összesen csaknem egymilliárd forintos keretösszegű európai uniós pályázat.
A konstrukció keretében gyermekek számára szervezett, a szocializációt elősegítő csoportos foglalkozásokra, egyéni terápiákra, közösségépítő, agressziókezelő tematikus csoportfoglalkozásokra, művészetterápiás és egyéb terápiás foglalkozásokra, iskolarendszeren kívüli felzárkóztató, tehetséggondozó programokra, továbbá a fiatalok szociális és önálló életvezetési készségeinek erősítését, érzelmi intelligenciájuk fejlesztését szolgáló programokra, önismereti, kommunikációs és konfliktuskezelő foglalkozásokra, a tanulási motivációt erősítő, a kulcskompetenciák fejlesztését célzó, valamint a munkamotivációt erősítő, illetve, a munkaerő-piaci tájékozottságot javító programokra igényelhető európai uniós támogatás. A támogatható tevékenységek közé tartoznak emellett a szülői szerepet erősítő, valamint családi konfliktusok megoldását célzó egyéni pszichoterápia, illetve családterápiás, párterápiás, konfliktuskezelő programok is.
A konstrukció keretében gyermekjóléti szolgálatok, helyettes szülői hálózatok, gyermekek, illetve családok átmeneti otthonai, nevelőszülői hálózatok, gyermekotthonok, utógondozó otthonok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, illetve mindezek illetve fenntartói nyújthatnak be pályázatot. A pályázásra jogosultak körének részletes leírását a pályázati útmutató tartalmazza.
A pályázat keretében elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 20 millió és 80 millió forint között lehet. A támogatás mértéke elérheti a projekt összes elszámolható költségének akár a 100 százalékát is.
Felhívás kódja: | TÁMOP-5.2.5/A-10/1 |
Megnevezése: | Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Gyermekvédelmi komponens |
Kiválasztás típusa: | Standard |
Végső beadási határidő: | 2010-09-10 |
Témakör: | Szociálpolitika |
Kategória: | TÁMOP |
Értékelés típusa: | Szakaszos |
Pályázat státusza: | Megjelent |
Keretösszeg: | 250 000 000 Ft |
Pályázati dokumentáció | |