A kormányzati felelősségi körbe tartozó épületek komplex – fizikai és info-kommunikációs – akadálymentesítésére, az ezen épületekben nyújtott közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése és ezáltal a fogyatékkal élő emberek életminőségének javítása a célja egy, a konvergencia régiókban most megjelent, csaknem 1,5 milliárd forintos keretösszegű európai uniós pályázatnak.
A konstrukció keretében többek között az épületekben meglévő fizikai akadályok lebontására, az egyes funkciók és épületrészek akadálymentes elérését lehetővé tévő beruházásokra, a fogyatékos emberek tájékozódását, eligazodását, kiszolgálását segítő eszközök beszerzésére, az adott intézmény információs-kommunikációs akadálymentesítését segítő átalakításokra – például a honlap akadálymentesítésére –, valamint akadálymentes munkahely kialakítására igényelhető európai uniós támogatás.
A konstrukció keretében a minisztériumok, az Országgyűlés, a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Alkotmánybíróság Hivatala, az Országgyűlési Biztosok Hivatala, az Állami Számvevőszék, a bíróságok, az ügyészségek, a Miniszterelnöki Hivatal, a GVH, a KSH, az MTA, valamint az e szervezetek által alapított, illetve felügyeletük alatt álló költségvetési szervek és azok önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, illetve az e szervezetek fenntartásában működő egyéb intézmények nyújthatnak be pályázatot, amennyiben közszolgáltatást nyújtanak és ügyfélszolgálatot működtetnek. Fontos, hogy e pályázaton nevelési-oktatási és felsőoktatási intézmények, egészségügyi szolgáltatók, gazdasági társaságok és önkormányzatok nem indulhatnak.
A pályázat keretében elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás minimális összege 500 ezer forint. A támogatás összege kizárólag info-kommunikációs akadálymentesítés esetén legfeljebb 5 millió, kizárólag fizikai akadálymentesítés esetén legfeljebb 25 millió forint lehet, komplex (fizikai és info-komunikációs) akadálymentesítés pedig legfeljebb 30 millió forint lehet.
Pályázati dokumentáció >>