A Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma az országszerte az időjárási körülmények miatt kialakult vis maior helyzetre tekintettel, méltányolva a pályázói igényeket, a 2009. évi pályázati kiírást úgy módosította, hogy a támogatási időszak vége egybeessen a beszámolás időpontjával, azaz 2010. június 30-ával.
A Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma által 2009. január 14-én meghirdetett pályázati kiírásában a Támogató döntése alapján az alábbi módosítások történtek.
1. A pályázati kiírás 4.1 pontjában szereplő szövegrész:
4.1 A támogatási időszak és a támogatás formája:
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2009. június 1. és 2010. május 31. közé eső időszakban elszámolt működési költségeihez és ugyanezen időszakban működéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzéséhez nyújtott vissza nem térítendő támogatás, illetve a 4.4. pontban részletezett, a pályázó által megjelölt szoftvertámogatás.
A pályázati kiírás 4.1. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
4.1 A támogatási időszak és a támogatás formája:
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2009. június 1. és 2010. június 30. közé eső időszakban elszámolt működési költségeihez és ugyanezen időszakban működéséhez kapcsolódó tárgyi eszköz beszerzéséhez nyújtott vissza nem térítendő támogatás, illetve a 4.4. pontban részletezett, a pályázó által megjelölt szoftvertámogatás.
2. A pályázati kiírás 13. pontjában szereplő szövegrész:
13. A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni, melyről a pályázati útmutató 11. pontja ad részletes tájékoztatást. A beszámoló elfogadásáról vagy elutasításáról a Kollégium dönt.
A szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (együttesen: beszámoló) benyújtásának végső határideje a pályázó által megjelölt támogatási időszak leteltét követő 30 nap.
A pályázati kiírás 13. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
13. A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni, melyről a pályázati útmutató 11. pontja ad részletes tájékoztatást. A beszámoló elfogadásáról vagy elutasításáról a Kollégium dönt.
A szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (együttesen: beszámoló) benyújtásának végső határideje 2010. június 30.
A fenti módosítás értelmében a pályázati kiírás részét képező Pályázati Útmutató 4.2; 4.3.4; 4.4; és a 11. a) pontjában a támogatási időszakot és beszámolási határidőt az NCA-ORSZ-09 pályázati kategória esetében úgy kell érteni, hogy mind a támogatási időszak vége, mind a beszámolási határidő 2010. június 30-ra módosul.
A módosítás jóváhagyásának dátuma: 2010. június 1.
A pályázati felhívás és mellékletei elérhetőek az alábbi linken>>
Kérdéseivel, kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat:
Telefon: 1/273-4250
E-mail: [email protected]