Módosult „A 2009-2010. évben kiírásra kerülő Komplex telep-felszámolási programokhoz kapcsolódó mentori segítségnyújtás támogatására (ROM-MS-09-A/B/C/D)” kiírt pályázat felhívása és útmutatója.
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (Pályázatkezelő) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (Támogató) megbízásából, a szociális és munkaügyi miniszter 6/2010. (III. 12.) SZMM rendelete alapján 2009. december 21-én pályázatot hirdetett a 2009-2010. évben kiírásra kerülő Komplex telep-felszámolási programokhoz kapcsolódó mentori segítségnyújtás támogatására.
A Támogató döntése alapján az alábbi módosítások lépnek érvénybe 2010. június 1-től:
1. A pályázati felhívás 1. A pályázat célja, kategóriái pontjában szereplő szövegrész:
A „B” komponensre olyan szervezetek nyújthatnak be pályázatot, melyek vállalják a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által 2009 decemberében "Telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők integrációjának támogatása (ROM-TP-09-A/B)" címmel meghirdetésre kerülő pályázaton támogatásban részesülő – várhatóan 18 – kedvezményezett programjának mentorálására maximum öt fő mentor-szakértő biztosítását 2010. március 1. és 2010. szeptember 30. között.
A pályázati felhívás 1. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
A „B” komponensre olyan szervezetek nyújthatnak be pályázatot, melyek vállalják a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által 2009 decemberében "Telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők integrációjának támogatása (ROM-TP-09-A/B)" címmel meghirdetésre kerülő pályázaton támogatásban részesülő – várhatóan 18 – kedvezményezett programjának mentorálására maximum öt fő mentor-szakértő biztosítását 2010. május 1. és 2010. november 30. között.
2. A pályázati felhívás 6. Támogatási időszak pontjában szereplő szövegrész:
„A” komponens: 2010. január 1. és 2010. június 30. közé eső időszak.
„B” komponens: 2010. március 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„C” komponens: 2010. február 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„D” komponens: 2010. január 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
A pályázati felhívás 6. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
„A” komponens: 2010. január 1. és 2010. június 30. közé eső időszak.
„B” komponens: 2010. május 1. és 2010. november 30. közé eső időszak.
„C” komponens: 2010. február 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„D” komponens: 2010. január 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
3. A pályázati felhívás 16. A támogatás elszámolása és ellenőrzése pontjában szereplő szövegrész:
A támogatási összeg folyósítása négy egyenlő részletben (25%-25%-25%-25%) történik. Minden részösszeg felhasználásáról külön-külön pénzügyi és szakmai beszámolót szükséges benyújtani a Pályázati Útmutató 12. pontjában leírtak szerint. A negyedik részösszeg felhasználásáról készített pénzügyi és szakmai beszámoló benyújtásának végső határideje: 2010. október 30.
A pályázati felhívás 16. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
A támogatási összeg folyósítása négy egyenlő részletben (25%-25%-25%-25%) történik. Minden részösszeg felhasználásáról külön-külön pénzügyi és szakmai beszámolót szükséges benyújtani a Pályázati Útmutató 12. pontjában leírtak szerint. A negyedik részösszeg felhasználásáról készített pénzügyi és szakmai beszámoló benyújtásának végső határideje az A, C, D komponensek esetében: 2010. október 30., a B komponens esetében: 2010. december 30.
4. A pályázati útmutató 4. Támogatási időszak pontjában szereplő szövegrész:
A pályázó által az internetes pályázati adatlap „Projekt kezdete” és „Projekt vége” elnevezésű adatmezőkben megadott 2010. január 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„A” komponens: 2010. január 1. és 2010. június 30. közé eső időszak.
„B” komponens: 2010. március 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„C” komponens: 2010. február 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„D” komponens: 2010. január 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
A pályázati útmutató 4. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
A pályázó által az internetes pályázati adatlap „Projekt kezdete” és „Projekt vége” elnevezésű adatmezőkben megadott 2010. január 1. és 2010. november 30. közé eső időszak.
„A” komponens: 2010. január 1. és 2010. június 30. közé eső időszak.
„B” komponens: 2010. május 1. és 2010. november 30. közé eső időszak.
„C” komponens: 2010. február 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
„D” komponens: 2010. január 1. és 2010. szeptember 30. közé eső időszak.
5. A pályázati útmutató 5.3. 4. Projektadatok pontjában szereplő szövegrész:
A projektnek egyedi címet kell adni, illetve a projekt kezdete dátum nem lehet korábbi, mint 2010. január 1., a projekt vége dátum nem lehet későbbi, mint 2010. szeptember 30. A megvalósulás helyénél a projekt legjellemzőbb ország és településadatát kell megadni. A kapcsolattartóra vonatkozó információkat kötelező megadni, a könnyebb együttműködés miatt.
A pályázati útmutató 5.3. 4. pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
A projektnek egyedi címet kell adni, illetve az A, C, D komponens esetében a projekt kezdete dátum nem lehet korábbi, mint 2010. január 1., a projekt vége dátum nem lehet későbbi, mint 2010. szeptember 30., a B komponens esetében pedig a projekt kezdete dátum nem lehet korábbi, mint 2010. május 1., a projekt vége dátum nem lehet későbbi, mint 2010. november 30. A megvalósulás helyénél a projekt legjellemzőbb ország és településadatát kell megadni. A kapcsolattartóra vonatkozó információkat kötelező megadni, a könnyebb együttműködés miatt.
6. A pályázati útmutató 12. A támogatás elszámolása és ellenőrzése pontjában szereplő szövegrész:
A negyedik részösszeg felhasználásáról készített pénzügyi és szakmai beszámoló benyújtásának végső határideje: 2010. október 30.
A pályázati útmutató 12. A támogatás elszámolása és ellenőrzése pontjában szereplő szövegrész helyébe jelen módosítással az alábbi lép:
A negyedik részösszeg felhasználásáról készített pénzügyi és szakmai beszámoló benyújtásának végső határideje az A, C, D komponens esetében: 2010. október 30., a B komponens esetében: 2010. december 30.
A módosítás jóváhagyásának dátuma: 2010. május 28.
A pályázati felhívás és mellékletei elérhetőek az alábbi linken>>
Kérdéseivel, kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat:
Telefon: 1/273-4250
E-mail: [email protected]