A pályázat célja olyan kis értékű tárgyi eszközök beszerzése, melyek elősegítik az újonnan kialakításra kerülő vagy már működő közösségi terek kulturált, színvonalasabb működtetését, a gyermek és az ifjúsági közösségek számára nyújtott szakmai programok fejlesztését, megvalósulását.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 3.500.000,- Ft
A pályázat benyújtási határideje: 2007. július 6.
Papíralapú vagy elektronikus pályázat benyújtására jogosultak azon nyugat-dunántúli székhelyű:
- társadalmi szervezetek (kivéve pártok)
- alapítványok, közalapítványok
- egyházak
- ifjúsági szerveződések ( kötelezettségvállaló szervezeten keresztül, amik kizárólag helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek és alapítványok lehetnek)
amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
- gyermek és ifjúsági célokat valósítanak meg, vagy
- gyermek és ifjúsági közösségeket fognak össze, vagy
- gyermek és ifjúsági közösségek számára szolgáltatásokat biztosítanak, vagy
- a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalták fel létesítő okiratukban
Papíros pályázat esetén a pályázatokat az alábbi címre kell beküldeni:
ESZA Kht Hazai Programigazgatóság
1590 Budapest, Postafiók 102.
Személyes leadásra kizárólag az ESZA Kht Hazai Programigazgatóságának ügyfélszolgálatánál (1145 Budapest, Amerikai út 96.) legkésőbb a beadási határidő napján 16:00 óráig van mód.
Postai feladásnál a bélyegző dátumát vesszük figyelembe.
Internetes pályázás:
A pályázatot elektronikus úton is be lehet nyújtani a Pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszerén keresztül a regisztrációs eljárást követően.
További információk az internetes pályázáshoz>>
A pályázás részletes feltételeit, így a támogatható szervezetek körét, a támogatás formáját és mértékét, a támogatható költségek körét, a pályázat benyújtásával kapcsolatos információkat stb. a pályázati felhívás és a pályázati útmutató tartalmazza.
Részletes pályázati felhívás megtekintése
További információk:
A pályázati felhívás és a pályázati útmutató elektronikus úton letölthető a www.szmm.gov.hu, valamint a www.esf.hu honlapokról.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a, 9.00-15.00 óra között hívható (1)273-4250 telefonszámon, valamint az [email protected] e-mail címen is kaphatnak a pályázók.
A pályázatok tartalmi és szakmai kérdéseivel kapcsolatban a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Szolgáltató Iroda (9022 Győr, Árpád út 44.;Tel.: 96/518-685) nyújt segítséget.